A legkönnyebb Mazda MX-5 jön PDF Nyomtatás E-mail

Hiába aposztrofáltuk a Mazda MX-5-öt mindig is könnyű roadsternek, úgy tűnik, a mérnökök még közel sem hozták ki a maximumot a kis japán élményautóból. A legfrissebb hírek szerint a következő generációs modell akár 900 kg-os össztömegre is lefogyhat, amivel még gyorsabbá és még élvezetesebbé válhat.

Belső információforrások szerint a mérnökök azt a feladatot kapták, hogy a jelenlegi modell 1125 kg-os önsúlyából próbáljanak meg több mint 300 kg-ot lefaragni, ami összességében tényleg elképzelhetetlennek tűnő, 800 kilogramm körüli végeredményt szülhet.

Ahhoz, hogy ilyen fogyókúrát produkáljanak, vagy csúcstechnológiát kell alkalmazni, amit a viszonylag kedvező ár és az ennek következtében jelentkező mérsékelt ráfordítások részben ellehetetlenítenek. Így egy kisebb motor, valamint még spártaibb utastér lehet a megoldás kulcsa.

A pletykák szerint a fogyókúra okán búcsút inthetünk a kesztyűtartónak a használati útmutatóval együtt; utóbbi digitális formátumban, egy pendrive-on lesz elérhető. Igaz apróságnak tűnik, de hasonlóan kis lépésekből építkezve lehet aztán összességében igazán nagy tömeget megtakarítani. Persze a törekvés és a sok éjszakába nyúló műszak ellenére közel sem biztos, hogy a japánoknak sikerül elérniük a célként megfogalmazott tömeget, viszont abban nem kételkedünk, hogy a következő generációs MX-5 jóval könnyebb lesz a mostaninál.

 

autopult.hu